Ékszerdoboz a Nivegy-völgyben: Óbudavár


A Halom-hegy meghódítása után Mencshelyen keresztül vitt utunk Óbudavárra. Ez a Nivegy-völgyi kicsiny falu a mosóháza miatt volt úti célunk egyike, de ahogy jobban körülnéztünk, sok szépséget, kedvességet láttunk, és ezektől nagyon jól éreztük magunkat. A mosóház egy parkban van, sőt, mosóházak, ugyanis kettő is akad egymás mellett. Az egyikben ott csillog a forrás vize, ottjártunkkor éppen akáclevelek fürödtek benne, a másik viszont száraz, és sajnos végnapjait éli.

IMG_4326

IMG_4332

IMG_4329

Az omladékosról  / 2.kép/ annyit mondott nekünk egy helyi asszony, hogy  abban az öregek szerint a régi időkben inkább pálinkafőzés zajlott, mint bármi egyéb. A mosók egy helyes kis parkban vannak, Szent Márton pihenőpark a  neve.

IMG_4981

Itt minden van, ami egy ilyen helyen fontos. Fedett erdei bútorzat étkezéshez, pihenőpad,  a nyársak számára kialakított támasztékú tűzrakóhely, gémeskút, hinta, botanikai bemutató. A patak felett megkapó hidacska, fakorlát a vízpart egy szakaszán,, madáretetők, természetesen hulladékgyűjtők, mellékhelyiség,  sőt, mindehhez még erdei tornapálya is csatlakozik.  Itt található az az emlékmű is, amit 2006-ban, a falu jelenlegi nevének százéves évfordulóján adtak át. Rajta természetesen felirat idézi az akkori névhasználatról szóló rendelkezés szövegét, de szerepel az emlékművön  Óbudavár lakosainak 2006-os névsora is.

IMG_4337

IMG_4339

IMG_4350

IMG_4351

IMG_4354

IMG_4984

IMG_4372

IMG_4989

IMG_4986

IMG_4985

IMG_4983

IMG_4376

IMG_4375

IMG_4373

A park bejáratánál olvashatók az alábbi bemutatkozó táblák is:

IMG_4982

IMG_4998

A parkon kívül is találtunk lefényképezésre érdemes látnivalókat. A templom mását a szentendrei skanzenben is felépítették.

IMG_4360

IMG_4980

De tetszettek ezek is:

IMG_4359

IMG_4365

IMG_4363

IMG_4361

IMG_4965

IMG_4355

IMG_4972

IMG_4966

IMG_4967

IMG_4378

Valójában csak egy kicsit néztünk körül ezen a pénteken, majd utána hétfőn se jobban.

Én úgy érzem, Óbudavár látogatásra érdemes, kellemes hely, egy ékszerdobozka, s mint ilyen, csodaszámba megy. Annak, aki  az efféle csodákat kedveli, érdemes felkeresnie ezt a Balaton-felvidéki kis települést Zánka és Nagyvázsony között valahol félúton, s itt bámészkodni, megpihenni, jól érezni magát.

10 thoughts on “Ékszerdoboz a Nivegy-völgyben: Óbudavár

  1. Helyesbítem Karcsi mondatát:csak az egyik utolsó bástya! De a többi falra is szükség van… ilyenek a várak :)
    Köszönöm, Karcsi!

  2. Kitartásodat, szorgalmadat, közösségi munkádat 5 csillaggal honorálom. A biwiw utolsó bástyája vagy!

  3. Örülök, hogy tetszett! Amúgy nem csak a reményteljes oldal fiatal, hanem mi mindannyian azok vagyunk! A Balatoni tájat nem nehéz szeretni… A biciklis gurulást pedig kipróbáljuk majd.

  4. Hatalmas anyaggal gazdagítod a csapatot és ezt a fiatal reményteljes oldalt, példaértékű ez a tenni akarás ez a Balaton iránti szeretet! Köszönöm Béla! Igyekszem én is, hamarosan teszem fel a beszámolót….:)

  5. Béla! 7 éve a felújítás előtt jártam itt, kösz a beszámolót! A mosóház mellett akár pálinkafőző is lehetett a tsz időkben, mely időkről sok minden érdemlegest nem jegyeztek fel, de gyanítóm, hogy inkább alkalmi “vágóhíd”, lehetett, anno, még korában, mint Kővágóörsön is (ahol is a mosóház mellé telepedett a hentes), a folyó víz, ugyanis praktikus vágáskor… Ismert még a helyi turistaház, szoktak éjszakai túrákat és gyerektáborokat szervezni, de az egész helyben nyáron az a legjobb, hogy a kialakított titkos kis tündérkertben (az említett patakparton) a tomboló hőség elől van hová behúzódni, és utána Zánkáig, Köveskálig, gyakorlatilag csak egyszer kell odalépni a biciklinek, innen a partig meredeken gurul az út, és közben fel-felcsillan a Balaton:)

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s